Bemutatkozik a Józsefvárosi Rendészet

Körzeti rendészek
A körzeti rendészek „jó gazdaként” figyelnek az adott körzet biztonságára.
Feladatuk a helyi lakókkal, szervezetekkel, üzletekkel, vállalkozásokkal és intézményekkel való közvetlen kapcsolattartás annak érdekében, hogy a különféle problémák eljussanak az önkormányzathoz, és minél gyorsabban, hatékonyabban lehessen megoldást találni rájuk.
Ezen felül a rendészek dolga, hogy részt vegyenek a különféle bűnmegelőzési programokban, az áldozatoknak és potenciálisan áldozattá váló lakosokat informálják, segítsék, illetve a lakosok közösségi együttélés érintő problémáiban közvetlen segítséget nyújtsanak. A körzeti rendészek kapcsolatban állnak a rendőrség adott területért felelős körzeti megbízottjával, így a rendőrség munkájával összehangoltan hatékonyabban, gyorsabban fel tudnak lépni az elkövetőkkel szemben, ha erre szükség van.
Ha olyan problémával állnak szemben, ami régóta nem oldódik meg az adott kerületrészben, amit részleteiben szeretnének átbeszélni a felügyelet munkatársával, megoldási javaslatuk, észrevételük lenne vele kapcsolatban, vagy úgy érzik, hogy több szervezet, szervezeti egység összehangolt munkájára lenne szükség a megoldáshoz, akkor érdemes a körzeti rendészekhez fordulniuk. A rendészek évek óta tevékenykednek az adott körzetekben, így nagy helyismerettel és tapasztalattal rendelkeznek.
Akár emailben, akár telefonon bátran keressék őket!
Az alábbi térképen minden információ megtalálható körzetek szerint:
Rendészek (Közterület-felügyelők)
A közterületen szolgálatot teljesítő közterület-felügyelői állomány elsődleges feladata
- a közterületek jogszerű használatának ellenőrzése,
- a közterületen folytatott engedélyhez, illetve útkezelői hozzájáruláshoz kötött tevékenység szabályszerűségének ellenőrzése,
- valamint a közterület rendjére és tisztaságára vonatkozó jogszabály által tiltott tevékenység megelőzése, megakadályozása, megszakítása, megszüntetése, illetve szankcionálása.
A közterület-felügyeleti szolgálat munkatársai kezelik, irányítják a kerületben lévő térfigyelő rendszert.
Észlelt probléma esetén hívja a Józsefvárosi Rendészet zöldszámát (06 80 204 618), ahol diszpécserünk felveszi az adatokat, hogy megtehessük a szükséges lépéseket.
A Rendészet munkatársait érintő ügyekről itt tájékozódhat.